Rólunk

Benkőfalva

Az adományleveleket kihirdető vármegyék a történelmi Magyarország határvidékein körben megtalálhatók. Ezeknek az adományleveleknek a száma 22, melyek közül csak 8 erdélyi, 14 magyar- és horvátországi. Hasonlóan nem csak erdélyi jelenlétre mutat, ha azokat a településeket nézzük, amelyek nevüket „a hajdan ott élt Benkő családtól kapták” (lásd: Pallas Lexikon „Benkőfalva” szócikk). Ilyen a történelmi Zemplén vármegye Varannói járásában, az Északi-Kárpátokban, a lengyel határon található Benkőfalva település, a mai Horvátországban található Benkovác település és vár, továbbá a történelmi Vas vármegye Szlovéniához csatolt részében, Szentbenedek (ma Sveta Benedict) járásban Benko nevű település. Ha fenti ellentmondásosnak tűnő adatokra a magyarázatot keressük, azt a székelyek eredetének, Árpád népéhez való csatlakozásuk körülményeinek és a kialakuló magyar államban betöltött szerepüknek a vizsgálatával kell folytatni.

A vizsgálat során a kiváló erdélyi történetíró, középajtai és árkosi Benkő József: „A székely nemzetnek képe” című művéből indulunk ki.
Benkő József szerint a székelyek, kik Atillának igaz valóságos maradéki, mintegy 376-dik esztendőtől fogva, amikor eleik Erdélyt, és a hozzátartozó tartományokat fegyverrel elfoglalták, a Székelyföldet ősi jussal bírják.
Leírja az európai Hun Birodalom történetét, háborúit, majd összeomlását, népének négy részre szakadását. A negyedik részként a Kárpát-medence napkeleti felében összevont és a Kárpát-medencében maradt székelyeket jelöli meg. Írása szerint a hunok és avarok „a székely nemzetnek mind származásokra, mind pedig nyelvekre való nézve attyafiai” 553. esztendőben másodszor is bejöttek. Az Avar Birodalom összeomlásának időpontjaként 803. évet jelöli meg, amikor őket Nagy Károly, a Frank Birodalom uralkodója a maga hatalma alá vetette.

Az avarok és a székelyek kapcsolatáról így ír: „Sem az Avarusok, sem pedig a magyarok, kik azután idővel újra Scithiából kijöttek, a magok Székely Attyafiait, kik nékik szállással szolgáltak, és mindenekben hathatós segítséget nyújtottak, nem bántották, és a magok szabadságokban nem háborgatták.” (SZNK 18. o.)

A történeti források szerint a frank háború mellett az Avar Birodalom összeomlását Krum bolgár fejedelem támadása is elősegítette. Ezzel lehet összefüggésben, hogy az avarok egy részeTheodorus kapkán vezetésével a frankok oltalmát kereste. Theodorus kapkán „akit jó kereszténynek neveznek” . Úgy tetszik, hogy régebben tért át a keresztény hitre és idősebb ember. A szlávok zaklatásai elől menekülő avarok fejedelmeként 805 tavaszán személyesen járult Nagy Károly császárhoz kéréssel, hogy letelepedhessék népével Sabaria (szombathely) és Carnuntum (Petronell és Deutschaltenburg között egykori település) táján. A császár hozzájárult kérése teljesítéséhez és ajándékokkal együtt hazabocsátotta Theodorus kapkánt, aki hazatérve rövidesen elhunyt.” Horváth Lajos erről a következőket írja: „Theodorus kapkán az, aki egy szorongatott avar néprésszel a frank birodalom határára, a Rába mellé telepedve létrehozta ezt az avar enklávét 805-ben. Még ebben az évben elhunyt, ekkor a császár felújította a kagáni tisztséget, nagy valószínűséggel csakis erre a kis területre, melyet Avariának is neveztek. Ennek a zárt avar területnek a saját főméltóságai, a kagán, a kanizsauci, a tudun stb. jelentek meg azután a 811-es, 822-es frank birodalmi gyűléseken. II. Jenő pápa (824-826) egyik kiadványában még olvashatjuk erre a területre nézve: „Hunnia, quae et Avaria dicuntur.” Vagyis ezekben az években Avaria még e néven egzisztált. A 830-as évek elején élére frank őrgrófot neveztek ki és betagolták az új szervezeti egység, az Oriens keretébe. Ez a kis Avaria tehát a 805-830-as évekig állt fenn avar előkelők igazgatása alatt, utána frank grófok ügyeltek rá. Bizonyos mértékig zárt avar közössége még 871-ben is létezett, ezt az itteni avar adófizetők említése igazolja. A frank birodalom 876. évi újraosztásakor az avarokat már meg sem nevezték.”

A Frank Birodalom határain belül 805-ben Sabaria (Szombathely) és Carnuntum (Petronell és Deutschaltenburg között egykori település) táján létrehozott avar enklávéban a székelyek, ezen belül pedig a Benkő nemzetség jelenlétét mutathatja Szentbenedek (ma Sveta Benedict) járás és Benko település elnevezése.

A székelység hajdani Vas vármegye Ausztriához csatolt részén való jelenlétét jelzi Felsőőr (ma Oberwart) település története is. Erről a Vas megye nemesi családjai c. könyv a következőket írja: „Az Árpádház kihaltával támadt belzavarok lecsillapítása után I. Károly király az északról jövő támadások ellen törekedett a vármegyét biztosítani. E végből már a XIII. században Borostyánkő és Német-Ujvár között letelepített és megelőzőleg is szabadalmakkal bírt határőröket 1327-ben a királyi nemes szolgák sorába emelte és Miklós ispán vezetése alatt egy területre összevonta. ezeknek az őröknek az utódai (65 külön nevű család) 1582. február 28-án Rudolf királytól Alsó-Felső-Őrre adományt nyertek.” Az adományt nyert családok között található a Benkő család is.

A forrásokban Theodorus kapkán népeként megjelölt avarok/székelyek egy része a bejövő újabb rokonnép, a magyarok elé vonult, a Tisza vonalánál csatlakozott hozzájuk és velük együtt visszatért Erdélybe.
Erről Anonymus így ír: „Árpád vezér és nemesei közös elhatározással sereget küldtek Mén-Marót bihari vezér ellen. Ennek a hadseregnek Ösbő meg Velek lettek a kapitányai és vezetői. Ezek a szigetről nekiindulva a homokon keresztüllovagoltak, majd a Bőd-révnél áthajóztak a Tisza folyón. Innen továbblovagolva a Kórógy vize mellett ütöttek tábort. Ott a székelyek, akik előbb Attila király népe voltak, Ösbőnek hírét hallva, békés szándékkal elébe jöttek, s önként kezesül adták fiaikat különféle ajándékokkal. Sőt Ösbő serege előtt első hadrendként indultak Mén-Marót ellen harcba. (Kiemelés: a szerk.) A székelyek fiait azonnal elküldték Árpád vezérnek, s õk maguk elöljáróban a székelyekkel Mén-Marót ellen lovagoltak. A Körös folyón a Szarvas-halomnál átúsztattak s onnan továbblovagolva a Tekerő vize mellett ütöttek tábort.
Mikor Mén-Marót meghallotta, hogy Árpád vezér legjelesebb vitézei – Ösbő meg Velek –, erős csapattal, elöljáróban a székelyekkel, ellene vonulnak, kelleténél jobban megrémült. Nem mert ellenük menni, mivel hallotta, hogy Árpád vezér és vitézei erősebbek a harcban, meg hogy a rómaiakat Pannóniából elkergették, a murai karantánok határait elpusztították, a kardjuk élétől sok ezer ember elhullott, a pannónok országát elfoglalták, és ellenségeik még a színük elől is megfutottak. Hanem Marót vezér sok-sok katonáját otthagyta Bihar várában, õ maga meg feleségével és leányával elmenekülve előlük, az Igyfon sűrűibe tette át lakását. Ösbő meg Velek, valamint egész seregük most Bihar vára ellen kezdett lovagolni,…”

A történelmi Vas vármegye területén élő, korábban a frankok és a pápa részéről avaroknak nevezett nép egy része ezek szerint a magyarok elé ment, csatlakozott hozzájuk és velük együtt – már székely megnevezéssel elővédként – Erdélybe, Bihar térségébe vonult.

A bihari jelenlétüket igazolja Székelyhid település neve. Itt ma már nem találhatók székelyek. A későbbiekben ugyanis a Bihar-megyei és a Barcaságba telepített székelyeket a keleti határ védelmére rendelték, ahol csatlakoztak a Székelyföldön maradt néprészekhez.

Ez lehet a magyarázat a keleti és nyugati székelyek közötti azonos családnevekre, tájszólásra. Míg azonban a keleti székelyek megőrizték nevüket és viszonylagos önállóságukat (kollektív kiváltságaikat), addig a többi határőrvidékre telepített székelyek beolvadtak a magyar és horvát nemességbe.

Az északi, lengyel határ melletti Benkőfalva alapítására is Anonymusnál található a magyarázat.
A Középiskolai történelmi atlasz (Budapest, 2003., Cartographia Kft.) 21. oldalán található egy térkép, mely a honfoglalás eseményeit ábrázolja.
E szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye térségében volt a 894-ben Pannoniára támadó magyarok visszavonulási területe. Ez egy a honfoglalást megelőző felderítő támadás lehetett. A visszavonulási területet jelző körben „kabarok, székelyek” megjelölés szerepel.

Ugyanezen térkép szerint a honfoglalást követően – már 900 körül – kialakításra kerültek az ország határait jelző legfontosabb gyepüterületek. A térképen Nyitra, Bécsi-medence, Barcaság térségében „székely gyepüőrök” megjegyzés szerepel.

Anonymus Gesta Hungarorumában is említésre kerül az ország határainak kijelölése. Először Böngér fia Bors az „ott lakók” intelmeire, közös elhatározással, gyepüakadályokkal erősítette meg az ország határát a lengyelek földje felé, majd Árpád fia Zolta határozta meg az ország déli, nyugati és északi határait. Zolta megerősítette a korábban Böngér fia Bors által kijelölt északi gyepüterületet. Böngér a gesta szerint a Kiev mellett magyarokhoz csatlakozott egyik kun vezér volt. Talán ők vettek részt a Pannónia elleni felderítő jellegű támadásban és ők találkoztak először az „ott lakók”-ként jelölt székelyekkel.

A székelyek, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei jelenlétét jelzi Benk község neve. A név feltételezhetően a hajdan ott élő Benkő családtól származhat, de a korabeli latin betűs írás nem ismerte az „ő” betűt. Így válhatott a Benkőből Benk. Az első feljegyzések a településről 1297-ben kerültek rögzítésre, ekkor itt már székelyek nem voltak, a település földesura Apaj fia Apaj a Gutkeled nemzetségből.

Az előzőekben említett lengyel határ melletti székely gyepüőrséget jelzi az említett, hajdani Benkócz, a kiegyezés után Benkőfalva, jelenleg Benkovce település, mely 1920 előtt Zemplén vármegye Varannói járásához tartozott. Ez nem azonos az Árpád fia Zolta által kijelölt gyepüterülettel, mely ettõl nyugatra, Szepesi (kabar) lándzsás szék néven vált kiváltságos területté. „Benkőfalva nevét a valaha ott élt Benkő családról kapta. Az első információk már a település elnéptelenedéséről szólnak: „1491-1492-ben a lengyel hadsereg e területre való behatolásával befolyásolta az itteni települési és demográfiai viszonyokat. A Budai Káptalan 1493-as összeírása szerint a porták fele üresen állt. Az 1585. évi urbárium szerint ruszin lakosságú pásztorfalu. A pásztor- és ruszin lakosság a XVI. század első felében telepedett le a nagyrészt elhagyatott faluba.” (Pallas)

Székeéyhíd

Érdekes összefüggés állapítható meg a Bereg-megyei Mátyus, a Nyitra megyei Mátyusföld, és a Székelyföldi Mátyusfalva között. A Bereg-megyei Mátyus közvetlenül Benk mellett, a Tisza túloldalán található. A Nyitra-megyei gyepüterület már Mátyusföldként lett megjelölve. A székelyföldi Mátyusfalván 1602-ben a Basta féle lustra szerint primor nobilisként (székely főnemesi rang) Benkő Mihály lett katonai nyilvántartásba véve. Talán a matyók nevének eredete is összefüggésbe hozható ezekkel a településnevekkel. A matyók, akár a székelyek Attila népének tartják magukat.

A székelyek, magyarok és avarok nyelvével kapcsolatban A Kárpát-medence rovásfeliratos emlékei az i. u. 17. századig c. könyv szerkesztői előszava a következket tartalmazza:
„A székely-magyar rovásírás emlékeivel kapcsolatban is teljes bizonyossággal jelenthetjük, hogy a székelyek soha sem voltak valamiféle török népcsoport leszármazottai, nyelvük tanúbizonysága szerint mindig magyar (ugor, azaz nem török) nyelven beszéltek és beszélnek ma is. Ezért a székely-magyar rovásírás emlékeinek megfejtését mindig a magyar nyelv segítségével érhetjük csak el.” Az európai hunok nyelvével, illetőleg az ennek a kérdésnek a bonyolultságával kapcsolatban ugyanez a könyv a következőket tartalmazza: „ez annál is bonyolultabb, ha tekintetbe vesszük, hogy a lovas nomádok általában legalább három nyelvet használtak egyidőben: legalább egy, valamilyen közvetítő nyelvet, a saját anyanyelvüket, és még, ha kisebb mértékben is, a törzsszövetségek különböző nyelvű népei egymás nyelvét is elsajátíthatták. A közöttük élő írástudók még más nyelveket is használhattak. A vezetőréteg nyelve is eltérhetett a „tömegekétől”.

Mindezek alapján a magyar nemzet, a székelyek, és „a székely nemzetnek mind származásokra, mind pedig nyelvekre való nézve attyafiai”, a később bejött avarok és magyarok összeolvadásából jött létre.

A három nép legalábbis értette egymás nyelvét, ami elősegítette összeolvadásukat.

SZAKIRODALOM
Pálmay József: Háromszék vármegye nemes családjai Abod-István, Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy 2000., 65. o. (Hasonmás kiadás)
Nagy Iván: Magyarország családai c. Arcanum CD kiadás.
Benkő József: A Székely Nemzetnek Képe, 1791 (latin), magyar kiadás 1806, hasonmás kiadás Budapest 1927., SZNK]
Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai. Bp., 1998. 306-307. o.
Horváth Lajos: Észrevételek az avar főhatalom hanyatlásához 795-822, In: Eleink IX. évf. 3. szám (19) 2010)
Erdélyi István – Ráduly János: A Kárpát-medence rovásfeliratos emlékei a Kr. u. 17. századig, Budapest, 2010., 11. o.